a Romániai Református Egyház Szeretetszolgálata

Diakonia Keresztyén Alapítvány

Több mint tíz éve a rászorulók szolgálatában, az ország kilenc régiójában, 61 munkaponton.

Misszió

Együtt az életért

„Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük.” (Mt 7,12)

diakonia-bg-09

“Segítségnyújtás nemzetiségi, vallási, etnikai, nemi hovatartozástól vagy politikai meggyőződéstől függetlenül minden igénylő számára.”

A Diakonia Keresztyén Alapítvány célja:

Segítségnyújtás emberséges módon és szakmailag kifogástalanul minden rászorulónak


Szervezetünk célja a segítségnyújtás emberséges módon és szakmailag kifogástalanul minden rászorulónak, a Romániai Református Egyház szellemiségének megfelelően.

Célunk a cselekvés, mottónk: „Jót, csak jót, semmi mást, csak jót tenni és azt jól, csak jól, semmi másként, csak jól tenni”, vagy másképpen „Salus aegroti suprema lex” – „A legfőbb törvényünk a rászorulók megsegítése” (Hippokratész), tiszteletben tartva azonban a „Primum non nocere”, avagy a „Mindenek előtt ne ártson” (Hippokratész) elvet.

Szolgáltatásaink


Szolgáltatásaink többek között főleg az idősebb generáció ellátására irányulnak (beteggondozás, palliatív ellátás, idősotthonok működtetése), ezen kívül hátrányos helyzetű gyerekekkel, fogyatékossággal élő személyekkel is foglalkozunk, valamint szociális mosodák használatának, orvosi eszközök kölcsönzésének lehetőségét is biztosítjuk a rászorulóknak.

oregek apolasa otthon
Egészségügyi-szociális ellátások a rászorulók otthonában
palliativ ellatas erdely
Palliatív (terminális) ellátás otthon
idosok ottonha erdely
Idősotthon
after school programok
After school program hátrányos helyzetű gyermekeknek, iskolai tanításból való kimaradás megelőzésére

nagyi program
Granny / Nagyszülők program
orvosi eszokozok kolcsonzese erdely
Orvosi eszközök forgalmazási programja
onktenes programok
Önkéntes program
fogyatekos programok
Program a fogyatékossággal élő felnőttek visszailleszkedésének segítésére

szocialis mosoda
Szociális mosoda
ukran menekultek
Ukrán menekültek támogatása tájékoztatással, útmutatással, pszichológiai támogatással, meleg étkezéssel, hideg ételcsomagokkal, szállással, szállítással és készpénz kézbesítéssel
Diakonia Keresztyén Alapítvány

Fiókszervezeteink


A Diakonia Keresztyén Alapítvány jelenleg 9 fiókkal rendelkezik, melyek 2010-től folyamatosan alakultak meg Kolozsvár, Marosvásárhely, Szászrégen, Sepsiszentgyörgy, Nagyvárad, Brassó, Székelyudvarhely, Zilah és Szatmár településeken.

munkapont
alkalmazott
helység
rászoruló

Hírek


Partnerek / Támogatók